08-09-26

5. The real coming out

István vagyok, 33 éves és khmmm…és meleg. Vagy ha jobban tetszik: buzi. Jól keresek. Sokkal jobban mint Te, mert leszoptam a főnököm, aki szintén meleg, mint a Szahara. Azóta biztosan ível felfelé a karrierem. A médiában dolgozom, vagyunk itt még jó páran, és igyekszünk kiszorítani a heterokat, már ha éppen nem egy pedofil szájtra verjük a farkunkat. Ez a munkám: faszverés és hetero-üldözés. Nagyon szeretem.

Az SZDSZ-re szavazok már '90 óta, bár volt egy választás, amikor arra az állati szexi Kövér Lacira meg a cukipofa Viktorra szavaztam, de aztán megutáltam őket, mert Ők nagyon rendes, tisztességes és jóakaratú keresztény emberek, én pedig egy deviáns köcsög vagyok, aki gyűlöl mindent, amit a normális.

Két hete hívott fel egy zsidó spanom az SZDSZ-ből - akivel néhány éve volt egy futó kalandunk - hogy meg kellene rontani néhány fiatal gyereket, méghozzá úgy, hogy ezzel egy idejűleg provokáljuk a végtelenül erkölcsös és mélyen vallásos közvéleményt. Mondtam neki, hogy a gyerekmegrontás jöhet, de hogy a faszba tudjuk lemenedzselni, ha nem a Palatinus öltözőjében csináljuk, hanem valami nyilvános helyen?

Azt válaszolta, hogy a nemzet- és gyermekmegrontásra már konkrét terveik vannak, amit személyesen dolgozott ki Kóka és Fodor néhány moszados ratyi segítségével. A kódnév: "büszkeség". Amikor beavatott a részletekbe, szinte borsódzott a hátam, ilyen izgalmat legutóbb akkor éreztem, amikor három nagydarab, szőrös Mercury-hasonmás büntetett a Capella egyik sötét pincehelyiségében. Nagyon egyszerű, mégis briliáns elképzelés, hogy több százan végigvonulunk az Andrássy úton, és az így összegyűlő hatalmas mennyiségű meleg szexuális energia a techno-zene segítségével (ami magának a Sátánnak a műve), olyan erőteret hoz létre, ami beszippantja a heterókat (elsősorban a gyerekekeket) és buzi-zombikká változtatja őket.

Gondoltam magamban, hogy ez tiszta sci-fi, de miután a Hitgyülit már egy éve otthagytam a scientológiáért, ez sem okozott gondot. Az a titkos igéret pedig még vonzóbbá tette a küldetést, mely szerint a résztvevők a parlamenti ciklus végén "örökbefogadás" címén kiskorú szexuális rabszolgát kapnak Gyurcsánytól kizárólagos használatra.

A Büszkeség Napján a Hősök terén találkoztam a többi kiéhezett szexuális ragadozóval. Szinte vágni lehetett a tesztoszteront és az ösztrogént a levegőben, amikor pedig a kamionokról elkezdett dübörögni a zene, tudtuk, hogy a Halálcsillag elkészülte óta nem rendelkezett ekkora erővel és hatalommal a meleg oldal.

Elindultunk, akár egy hatalmas, legyőzhetetlen hadsereg, ami elsöpör minden ellenállást ami az ánusz útjába kerül. Zárt soraink mellé felsorakoztak október 23-ának hősei, akiket már rég ismerünk különböző szado-mazo klubokból, és akik annyi örömet szereztek már nekünk hatalmas botjaikkal. Ők azok, akire igazán illik, hogy mindenre lőnek, ami mozog. Legyen az Zsanett, vagy egy fideszes gyökér vagy éppen én. Ők ilyenek, szenvedélyük az erőszak, nomeg a fasz.

Tehát, mint mondtam, jól indult minden. Nem számítottunk arra, hogy a lázadók megpróbálnak megállítani minket. Csakhogy tévedtünk. Kóka, Fodor, a Moszad, sőt még a kancellár, vagyis a császár is. A lázadók ismerték szörnyű és aljas tervünk minden részletét, és életüket, biztonságukat sem féltve álltak előrenyomuló seregeink útjába. Időről-időre levadásztunk egy-egy heterót és átállítottuk az erő meleg oldalára, de eközben hatalmas veszteségeket szenvedtünk. Ha gyors egymásutánban négyszer lefényképezel egy ratyit, akkor a teste szétég és atomjaira hullik. Ezt mi nem tudtuk, de a lázadók igen. Az első száz méteren kilőtték mellőlem az egyik kamion sofőrjét, máig látom iszonyú haláltusáját, de fájdalmas üvöltése beleveszett a meleg harcosok sebzett és rémült hörgésébe. Sokan voltunk, de nem melegen. A lázadók gerilla harcmodora, a fényképezőgépeik csúcstechnológiája és félelmetes skandálásuk testileg és lelkileg egyaránt megtört bennünket. Mi csak azt az ellenállást szeretjük, amit az öt éves Kovács Pisti fejt ki a beavatás napján. Ez meghaladta az erőnket.

A végső, a megsemmisítő csapás pillanata következett. A tojás. Ha egy halott magzat testét (legyen az akár emberi, akár állati) egy ratyi képébe vágod, akkor az örökre elveszíti szexuális kisugárzását, és az esetek többségében teljesen aszexuálissá válik. A rohamosztagok lélekjelenléte mentette meg csapataink maradékát a teljes kapitulációtól. Ők voltak azok, akik kockázatos és gyors csapatmozgásokkal kiütötték a tojást a terroristák kezéből. Ha ők nincsenek, akkor ma már nincs homoszexualitás.

Amikor az Andrássy út végére értünk, boldogok voltunk. Nem a győzelmet, a sok finom fiúcskát és lányocskát ünnepeltük, hanem azt, hogy túléltünk, hogy megmaradtunk. Az ellenség bátorsága, leleményessége és hősiessége tiszteletet parancsolt, nem volt más vágyunk, mint gyorsan hazajutni. Apró csoportokra bomlottunk és rendezett sorokban hajtottuk végre a visszavonulást. Azt gondoltuk, hogy a sötét mellékutcák és kapualjak világában már nem kell újabb támadástól tartanunk. A lázadók között is köztudomású, hogy egy pesti sikátorban, az éjszaka közepén egy buzi ereje akár száz- vagy ezerszeresére is nőhet, továbbá a sötétben nem működik se a fényképezés, se a tojás. Egyedül a nyílt fizikai konfrontáció marad, de mivel ilyenkor egy buzi ereje sok százszorosa egy heteroénak, ettől nem tartottunk. Ám a lázadók megrészegültek nappali győzelmüktől, és nem riasztotta őket el az az óriási kockázat sem, hogy egy meleggel szemben lehet, hogy csak tízen vagy húszan maradnak. Mobiltelefonon követtem az eseményeket, és mi tagadás, csodáltam a bátorságát, a nagyszerűségét ezeknek a hetero hősöknek. Állítólag megtörtént az is, hogy mindössze húszan kergettek meg és rugdostak össze egy buzit.

Furcsán fog hangzani, de vágyom rájuk, az érintésükre, az izmos testükre, a közelségükre. Tudom, ez csak álom, de ha ezek a srácok buzik lennének, örökre eltörölnék a heteroszexualitást.

(ellenpont)

2008. szept. 26. 6:00 | | szelsokozep
Címkék: buzerans, buzi, homokos, meleg, pedofil, ratyi

Eddig 23 hozzászólás érkezett

  1. első:
    2008. 09. 26. 9:03

    az egészség

  2. második:
    2008. 09. 26. 9:04

    cseh laci

  3. harmadik:
    2008. 09. 26. 9:04

    köztársaság

  4. negyedik:
    2008. 09. 26. 9:05

    dimenzió

  5. ötödik:
    2008. 09. 26. 9:06

    elem

  6. hatodik:
    2008. 09. 26. 9:07

    érzék

  7. hetedik:
    2008. 09. 26. 9:13

    te magad légy!

  8. nyolcadik:
    2008. 09. 26. 9:20

    utas a halál

  9. kilencedik:
    2008. 09. 26. 9:21

    kapu

  10. tizedik:
    2008. 09. 26. 9:23

    és vége.

  11. Ocean's:
    2008. 09. 26. 9:38

    tizenegy

  12. Szeptember:
    2008. 09. 26. 10:59

    tizenkettő

  13. Péntek:
    2008. 09. 26. 11:31

    tizenhárom

  14. elsőző:
    2008. 09. 26. 13:52

    neménvoltam

    első pina

  15. drunkenmacleod:
    2008. 09. 26. 15:16

    végre kreatív kommentek :)
    de majd mindjárt lezsidózzák, vagy lekommunistázzák vagy mindkettő, mert biztos ami biztos :D A legbámulatosabb amit láttam valaha, az indexen volt, mégpedig egy cikk a sarki fényről, aminek a kommentjei nagyon durva kommunistázásba meg zsidózásba fajultak. Nem tudom hogy sikerült de le a kalappal :) Lehet hogy az Aurora borealis szóból sikerült nekik az Aurorát a cirkálóval összemosni? Amúgy meg boldog kvantumpuliszkát mindenkinek amíg el nem felejtem! :)

  16. CséZé:
    2008. 09. 27. 11:36

    Ez volt az ötödik legjobb poszt?

  17. Pityók:
    2008. 10. 24. 11:40

    Ez a buzis szöveg kibaszott király lett:D!
    Csak így tovább:D!

  18. eMM:
    2008. 10. 25. 12:40

    egy ratyi két ratyi száz ratyi haj! megtosszák az icipici egeret.

  19. chriss hood:
    2009. 06. 26. 18:13

    ne is haragudj,de ez annyira szánalmasan szar...mondanám,hogy szopd le a mélykeresztény kurvaanyád,de inkább nem teszem

  20. bachterman:
    2009. 11. 10. 14:37

    micsoda hücpeség.

  21. He, te ró!:
    2009. 11. 11. 10:36

    Jónak szar, durvának szelíd, keménynek puha...
    Szarnak, jó, szelídnek durva, puhának kemény---
    mi is lenne ez???

  22. evergo:
    2009. 12. 25. 0:30

    Bocs, hogy ezt írom, de nem vagy normális, kedves ellenpont :D hogy lehet egy ilyen posztot összerakni? :D :D :D
    őszinte gratula, rég röhögtem ilyen jót, különösen ha belegondolok hogy milyen tragikus és szánalmas történések apropójaként írtad ezt. de hajrá, ez remek.

  23. Spreewald:
    2010. 02. 15. 15:00

    Szabad stílust a konzervszolgának!

Hozzászólok

A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz!!