Polgár Tamás egy szép napon elhatározta, hogy többet fog szerepelni a magyar kereskedelmi és bulvármédiában, mint Kelemen Anna. Úgy döntött, hogy ehhez nem kúratja seggbe magát néhány szép szál legénnyel, és Jáksó Lászlót se fogja leszopni, szerkesztőségünk legnagyobb megkönnyebbülésére. Mivel pedig Gyurcsány Ferenc tavaly szeptember óta diktafonok nélkül beszéli meg a frakcióval, hogyan kell az ország pofájába hazudni, miközben szétcseszik a gazdaságot, aktuális politikai témákkal sem lehet letaszítani Annácska valagát a közérdeklődés trónjáról. Tomcat ezért biztosra ment, és azt a két kártyát játszotta ki, amellyel mindig garantált népszerűségre tehetünk szert: a cigányozást és a zsidózást.
Tomcatnek a „cigánybűnözéssel“ kapcsolatos nézeteivel ezúttal nem foglalkozunk, mert azt egy korábbi posztban már megtettük. A legutóbbi Tomcat-Csiszár párharc azonban, melyet méltán nevezhetünk gigászok csatájának, érdekes fordulatot vett, amikor Tomcat egy huszáros vágással kijelentette, hogy a Talmud szerint egyrészt minden zsidónak joga van megölni a nem zsidókat, másrészt nyugodtan meg lehet dugni 2 éves kislányokat, mert úgyis visszanő a szűzhártyájuk.
Ebben a posztban nem fogunk foglalkozni a fenti tételek igazságtartalmával, egyrészt azért, mert Tomcattel ellentétben szerkesztőségünk tagjai nem olvasták a Talmudot, másrészt – és ez fontosabb – azért, mert ezeknek az állításoknak az önmagában való bizonyítása vagy cáfolata éppen a lényegről terelné a figyelmet. Ezeket a kijelentéseket ugyanis kontextusukban lehet csak megérteni: ez a kontextus pedig a zsidózás.
Mit is jelent az, hogy „zsidózás“? Szerintünk nagyjából a következőt: zsidózunk olyankor, amikor egy teljesen más téma ürügyén olyan negatív kijelentéseket teszünk, amelyek valamilyen módon a zsidósághoz kapcsolódnak (Izrael, cionizmus, Talmud, macesz, MTK, Woody Allen stb.), és egyedüli vagy legfőbb céljuk, hogy felbasszák az érintetteket. Tomcat a mi értelmezésünk szerint zsidózott, már csak azért is, mert nem a judaisztika szakértőjeként hívták meg a stúdióba, tehát a dzsúzkártya (copyright Matula) kijátszása az adott helyzetben az „odamondok a zsidóknak“ minősített esete, semmi más.
Foglalkozzunk inkább azzal, hogy kinek jó ez, és kinek nem. Nos, a magyarországi zsidóság jelentős része vélhetően kiakad az ilyesmin, miközben ez az ő részükről valójában éppolyan tévedés, mint Tomcat részéről a Talmudot idézni annak megmutatására, hogy milyenek is a zsidók Magyarországon, 2007-ben. A helyzet, hogy a magyar zsidók – a magyar társadalom többségéhez hasonlóan – nem vallásosak, a Talmudhoz pont annyi közük van, mint arab pornósztárnak a csadorhoz. Mégis, mivel úgy érzik, valami „zsidózás“ jellegű dolog történt, fel fogják idegesíteni magukat, cikkeket írnak a „baloldali“ sajtótermékekbe, és kis szerencsével még ellennyilatkozat, vagy a magyar liberális értelmiség tevékenységének intellektuális csúcsa, a tiltakozó körlevél is megszülethet.
A sok tízezer hétköznapi zsidónak, és különösen a 80 év feletti, szenilis és paranoiás Holocaust-túlélőknek alighanem rossz az, amit Tomcat művelt. (Ráadásul ők azok, akiket Gyurcsány is halálba szivat, amikor alattomos céljai érdekében náciveszélyről beszél, ugyanis ők vélhetően azon kevesek közé tartoznak, akik elhiszik az ilyesmit.) De valóban rossz-e a valamennyi zsidónak? Korántsem. Észre kell vennünk, hogy a „zsidózás“ olyan játszma, amelyben a „zsidó-pozitív“ témák (ld. fent, Izraeltől az MTK-ig) zsigeri reakciókat váltanak ki, ebből kifolyólag a fentiek puszta említése is „zsidózás-szagú“, és mint ilyen, szalonképtelen, nem képezheti közbeszéd tárgyát. Az ember kerüli az ilyen témákat, nehogy összetévesszék azokkal az idiótákkal, akik közül néhányan ezt a blogot is rendszeresen bombázzák a kommentjeikkel.
Márpedig ez nagy baj. Ugyanis a zsidó vallást, hivatalos nevén a judaizmust, különösen annak ortodox ágát, van miért kritizálni. Például azért, mert számos egyház ellenszenves vonásait állatorvosi lóként egyszerre hordozza: így például egyszerre tud rasszista, szexista, kirekesztő és tekintélyelvű lenni. A kőkemény judaizmus persze Magyarországon, mint említettük, nem honos, annál inkább az Izraelben, és ott okoz is épp elég bajt.
És ha már Izraelnél tartunk, figyeljük meg, hogy éppen Izrael nevének „zsidózó“ jellegű említése, amely igen gyakori a szélsőjobb körében, teszi lehetetlenné, hogy Izrael politikáját anélkül lehessen bírálni, hogy rögtön antiszemitának bélyegeznék az embert. De ne feledjük a „cionizmust“ és a „cionistát“ sem, amelyek a náci szlengben a „zsidóság“ és a „zsidó“ szinonimái. Márpedig a kettő nem azonos, elég csak felidézni, hogy Noam Chomsky, az anticionizmus apostola, aki Izraelt nemes egyszerűséggel „terrorista államnak“ nevezi, és úgy véli, hogy Eisenhower óta az Egyesült Államok valamennyi elnökét bíróság elé kellett volna állítani háborús bűncselekményekért, maga is vállaltan zsidó. A zsidó és a cionista összemosása leginkább azért ostobaság, mert így a cionizmus puszta említése is messziről érezhető „zsidózás-szagot“ áraszt, ezért képtelenség objektív hangnemben bírálni, noha történetesen valóban a 20. század egyik legkártékonyabb ideológiája.

Mondjuk hát ki, kinek a szekerét tolja Tomcat: a cionistákét, a judaizmus szélsőségeseiét. Azokét, akik antiszemitizmust kiabálva bele akarják fojtani a szót mindenkibe, aki jogos bírálatot fogalmazna meg a judaizmussal, Izraellel, a cionizmussal (az MTK-val, Woody Allennel stb.) szemben. Amikor pedig erre rájöttünk, feltámadt bennünk a sejtés, amely lassan gyanúvá érett: Tomcat valójában a Moszad fizetett ügynöke, akinek az a feladata, hogy muníciót nyújtson a „baloldalnak“, hogy aztán antiszemitizmussal vádoljanak mindenkit, aki bármilyen, a zsidósághoz akár csak távolról kötődő témát kritikus hangnemben szóba hoz.
Valóban, ha jobban belegondolunk az elmúlt hónapok eseményeibe, Tomcat Moszad-kapcsolata egyre inkább egyértelművé válik. Kezdjük magával a TV-szerepléssel: eleve furcsa, hogy Tomcat a nyilvánvalóan balos TV2 egyik legtöbbet foglalkoztatott reggeli szereplője. Az pedig, hogy miután legutóbb porig alázta Csiszárt, most megint behívták, és éppen Csiszárral beszélgethet, nyilvánvalóvá teszi, hogy Tomcatnek erős hétszele van a TV2-nél, és még azon sem lepődnénk meg, ha az ottani szerkesztők is felsőbb utasításba kapnák, mikor kell őt behívni.
De menjünk vissza egy kicsit az időben. Tomcat bohócruhában szerepel a Vér és becsület (egy nyilván Izarelből pénzelt és a náciveszély látszatának fenntartását szolgáló szervezet) rendezvényén, és semmilyen bántódása nem esik. Nem furcsa? Nem, ha belegondolunk, hogy ennek alighanem az volt a célja, hogy Tomcatre mégse lehessen könnyedén rásütni a náci jelzőt, hogy aztán annál hitelesebben, és szélesebb rétegeket megszólítva zsidózzon. Azt kell mondjuk, hogy ez az elterelő hadművelet még a Moszad híres trükkjei közül is kiemelkedik agyafúrtságával és leleményességével.
Vagy vegyük Tomcat állítólagos meghurcoltatását, amelyet még szerkesztőségünk is oly mértékben beszopott, hogy szolidaritásunkról biztosítottuk az üldözött „politikai foglyot“. Tomcat lekapcsolásának körülményei eleve gyanúsak, a mai napig nem tudjuk, miként derült ki a rendőrök számára, hogy Tomcat füstbombákat készít egy panellakásban. Azt viszont tudjuk, hogy kinek volt jó mindez: Gyurcsánynak és Szilvásynak. Hiába lőtték szét a Teve utcát, a lakosság mégsem kezdte átérezni a terrorveszélyt, erre itt van ez a kopasz fiatalember a tetten ért bombáival. Ráadásul annyira senki se lehet hülye, hogy Tomcatet ennyire látványosan jogtalanul, a tisztességes eljárás látszatát is kerülve tartsa fogva hosszú időn keresztül. Hacsak nem az a célja, hogy a jobboldal és a Gyurcsány-ellenes erők hős ikonjaként hitelessé tegye, majd egy jól időzített Talmud-idézet után elmondhassa, lám-lám, ez a Gyurcsány-ellenes bagázs mind fasiszta.
Fejet hajtunk Tomcat munkásságának zsenialitása előtt. Kevesen vannak, akik ennyire a kedvében tudnak járni egyszerre Gyurcsány Ferencnek, és azoknak, akik lábbal tiporják a palesztin nép emberi jogait, és ezen tevékenységük bírálatát igyekeznek antiszemitizmusnak bélyegezni. Talán még azt is megérjük, hogy Tomcatnek szobra lesz Tel Avivban.
De persze az is lehet, hogy tévedünk, és Tomcat nem a Moszad ügynöke. Ebben az esetben viszont tényleg nem látja át, mit is csinál. Ezt viszont nehezen hisszük el, ugyanis mindig is intelligens és gyors gondolkodású embernek tartottuk.
Akárhogy legyen is, zárszóként szerkesztőségünk Tomcat legutóbbi – és jövőbeni – kijelentései, valamint a „gyűlöletbeszéd“ büntethetőségének tervezett szigorítása kapcsán, Voltaire-t idézve a következő álláspontra helyezkedik:
„Nem értünk egyet azzal, amit mond, de halálig védelmezzük a jogát, hogy elmondhassa”.
(csató)
2007. szept. 8. 16:15 |
|
szelsokozep
Címkék: cionizmus, MOSZAD, szuzhartya, Talmud, Tomcat, Voltaire
Szerkesztőségi Közlemény:
Nagyjából fél órája egy újabb poszt szerkesztése közben véletlenül töröltük a Tomcates cikket és vele együtt az összes kommentet. A cikket most visszaraktuk, jönnek majd a képek is.
Arra kérnénk minden kedves olvasót, hogy ha valaki elő tudja kaparni a kommenteket, szóljon, és visszarakjuk egyben.
Addig is további jó kommentelést, ha emlékezetünk nem csal, 67-nél tartottunk.
És persze mindenkitől elnézést kérünk.
(csató)
Csak nem az AIPAC magyar tagozata hackerkedett??
http://www.youtube.com/watch?v=wBJgaBe5NgM
(amerikai izraeli közös ügyek akcióbizottsága, micsoda???? milyen bizottság??????)
Törölt véleményemet finomabb formában újraírom. Az izraeli témánál a palesztin szélsőségesek úgy vannak beállítva, mint akik csak végső elkeseredésükben, más eszköz nem lévén, nyúlnak az erőszakhoz.
Az izraeli terror, a palesztin ártatlanok és civilek elleni szisztematikus népírtás kényszeríti a hazug, cionista csatlósmédia által terroristának beállított ellenállókat arra, hogy gyerekekkel teli iskolásbuszokat, bevásárlóközpontokat és ünneplő vendégekkel teli, esküvőnek helyt adó éttermeket robbantsanak.
Miközben ugyanezen hazug csatlósmédián keresztül (amelyet természetesen Izraelből finanszíroznak, vagy legalábbis tehetős, befolyásos cionista alapítványokon keresztül) nem jön át az, hogy az izraeliek a vízzel zsarolják a palesztinokat, gazdaságilag ellehetetlenítik és megfojtják ezeket a területeket, halomra gyilkolnak palesztin civileket, hogy néhány közepes formátumú gonosztevőt kicsináljanak (de gyilkolnak ők puszta szórakozásból is. A lényeg, hogy palesztint lehessen irtani).
Megtorló akcióik a többszörösét adják a palesztin "merényletek" (ellenálló akciók) áldozatainak - elég csak megnézni a konfliktusra vonatkozó bármely halálozási arány-statisztikát.
Nos, mindez hazug kép. Olyan színtiszta, desztilállt, tömény, émelyítőszagú hazugság, hogy keresve sem lehetne jobbat találni.
Az izraelieknek elég vaj van a fülük mögött. Reakcióik néha eltúlzottak. De nagyon nehéz olyan népcsoportokkal, államokkal és fél-(egész)katonai szervezetekkel körülvéve létezni, amelyek deklarált célja Izrael megsemmisítése, illetve amelyek ab ovo nem ismerik el Izrael jogát a létezésre (ergo: Izrael megsemmisítendő).
Az izraeli "agresszió" lépései eddig kivétel nélkül válaszcsapások vagy megelőző csapások (olyan helyzetekben, amikor az izraeli titkosszolgálatok már csak az ellenirányú agresszió bekövetkeztének pontos időpontját nem tudták).
A palesztin szélsőségesek követik azt a libanonban (Hezbollah) már nagyon jól bevált stratégiát, hogy támadásaikat civilek által frekventált területekről intézik így a válaszcsapásoknak (amelyeknek gyorsnak kell lenniük, ha egyáltalán el akarják érni az agresszort) szinte bizonyosan lesz civil áldozatuk.
Amiket azután jól lehet mutogatni a nyugati médiában. És lehet sírni, őrjöngeni a gyerekáldozatok fölött - akiket mi magunk küldtünk a tűzvonalba.
A palesztin "ellenállók" nem érdemlik meg az ellenálló nevet. Hamisítatlan, színtiszta terroristák. A merényletek 80-85 százalékban (sok éves átlag) követelnek civil áldozatot az izraeli nép körében. Ugyanez az arány a palesztinoknál (izraeli válaszcsapások után) körülbelül 30-35. Amiben benne van az is, hogy nincs igazán szilárd választóvonal a fegyveres terroristák és az őket támogató civilek között.
Nem jelenik meg a nyugati médiában az, hogy a Hamasz iskoláiban a gyerekeknek a zsidókról keményebb szövegeket nyomatnak, mint anno a Hitlerjugendnél. Elsődleges forrásom van erre vonatkozólag: a területen dolgozott az egyik ismerősöm.
És a Hamasz humanitárius feladatairól beszélnek, mondván, hogy egészségügyet meg oktatást szerveznek? Oktatás az, hogy futószalagon gyártják az öngyilkos terroristákat? Az egészségügyi intézményeikben is azokat látják, akikről legalábbis tudható, hogy Hamasz-szimpatizáns. (Fatah-tag nem is merészkedne egy ilyen kórház közelébe).
Volt rá példa többször, hogy Izrael korlátozta egyes palesztin területek villany, gáz, áram, üzemanyag ellátást, és megnehezítette a területek közötti átjárhatóságot. Ez olyankor történt, amikor a merényletek különösen nagy számban fordultak elő az adott térséghez közel. Miért a lakosságot kell büntetni? A lakosság adja ki a terroristákat!
(Nincsenek persze illúzióim - palesztin palesztint izraelieknek soha nem adna ki. Soha nem válnának árulóvá. Ráadásul a szélsőségesek a csekély számú informátorral olyan kegyetlenséggel bánnak el, ami ismét nem jelenik meg a nyugati médiában. Elég szomorú, hogy a palesztin szélsőségesek részéről érkező sok évtizedes intézményesített népbutítás miatt nem ismerik fel a saját érdekeiket. És ezen érdekek egyik sarkalatos pontja volna a szélsőségesek karanténba kényszerítése).
Tiszta szívből kívánok sok sikert a Fatahnak, hogy a Hamasz-nevű gennyömlenyt kiégesse.
A cikk egy a "rohadt, mocskos, palesztin-elnyomó Izrael" című sláger-sorozatból. Illetve a cikk bizonyos részei.
Noam Chomsky egy fasz. Szép nagy, kapitális. Nem olyan nagy fasz, mint Tomcat, de majdnem akkora.
Mármint, társadalomtudósként, társadalomfilozófusként. Nyelvészként és (nyelv)filozófusként zseniális.
frodo'
nem személyes, de hulye vagy, az irasod meg tele csusztatásokkal, és féligazségokkal
"Az izraeli "agresszió" lépései eddig kivétel nélkül válaszcsapások vagy megelőző csapások (olyan helyzetekben, amikor az izraeli titkosszolgálatok már csak az ellenirányú agresszió bekövetkeztének pontos időpontját nem tudták)".
a 12 éves kodobálo gyerek fejbelovése, az megelozés vagy vélaszcsapéas?
a terhes nők megállitása az ellenőrzőpontnál az elvérzésig megelőzés gondolom....
az olajfák kivágása is megelőzés, meg a kutak betemetáse is az... megelőzik, hogy palesztinok szulessenek...
ezzel a szemlelettel a hollokauszt is csa megelozés volt....
gondolom ismered a kornyék terep viszonyait, igy gyakorlatilag elkápzelhetetlen, hogy olyan teruletről támadják izraelt ami nem lakott....(tudod a getto surun lakott)...
hála istennek, az általad vallott szemlélet sem általános kint izraelben, mert rengeteg joérzésü zsido áll ki a palesztinok jogaiért, volt aki meg is halt érte....
(a fatah korrupt, a hamasz kegyetlen, izrael meg rasszista, és ezek tények)
de azt látom, hogy te a szombat újság elmúlt fél évét rendesen bemagoltad...
"A palesztin "ellenállók" nem érdemlik meg az ellenálló nevet. Hamisítatlan, színtiszta terroristák. A merényletek 80-85 százalékban (sok éves átlag) követelnek civil áldozatot az izraeli nép körében. Ugyanez az arány a palesztinoknál (izraeli válaszcsapások után) körülbelül 30-35. Amiben benne van az is, hogy nincs igazán szilárd választóvonal a fegyveres terroristák és az őket támogató civilek között."
az izraeli civilek meg nem érdemlik meg a civil elnevezést, mert mindannyian katonák....(kivétel a dotik, mert neki be sem kell vonulniuk, elég ha csak a pofájukat jártatják, és salamon nagy államárol álmodoznak)
az izraeli katonák ezek szerint, egy nem létezö állam létezö hadserege ellen harcolnak...és a meggyilkolt civilek is valojában potenciális terroristák...
az még mindig nem fér bele az antiszemita fejembe, hogy miért ágál annyi izraeli a saját demokratikus és cseppet sem kirekesztö állama ellen, mondván hogy apartheid....
Kedves Höm!
Ad1. A gyerekeket felnőttek küldik a tűzvonalba. Arra tanítják őket, hogy hősies dolog, ha oda mennek, bátorítják őket, nem fogják vissza őket.
"- Mennyi ideig maradhat valaki életben védőfelszerelés nélkül a tűzvonalban, közlegény?
- Egy pillanatig, Uram! Az egyik pillanatban még él, a másikban már halott, Uram!"
(Over there).
Abból a bizonyos jelentből, amikor iraki terroristák egy gyereket küldenek a tűzvonalba. Mindenütt dívik ez a stratégia.
Ad2. Az ellenőrző pontok. Azokon a helyeken sűrítették meg őket, ahol különösen sok robbantásos merénylet történt.
Az öngyilkos merénylőknek egy különösen kedvelt fogása volt, hogy terhesnek álcázott nők a "hasukban" csempészték át a bombát.
Amikor aztán az izraeli motozási módszerek határozottabbak lettek, akkor tucatnyi jogvédő szervezet sírt világszerte. Akkor bezzeg nem sírtak, amikor fél év leforgása alatt zsinórban három ilyen merénylet is történt. (Terhes néni gumipociban bombával).
"Mondja, kérem, nem kövérít ez a bomba?"
(Overthere).
Ad3. Igen, Höm, jól mondod. Mindannyian katonák. Ahogy ezt a Hamasz szóvivője is rendszeresen mondja. Katona a két éves gyerek is, akit egy esküvőn tépett szét egy bomba. Katona a bevásárlóközpontban bébiételt és pelenkát vásárolni akaró kismama az öthónapos gyerekével. Katona a tizenhatéves tinilány a fiújával, akik épp az első randiról jöttek haza egy felrobbantott busszal.
Sok barátom és ismerősöm él (és élt) odakint. Ne félj, rengeteg történetem van. RENGETEG.
Ad4. Apartheid. Valóban vannak az apartheidre emlékeztető vonások. Ezeket többek között éppen izraeli emberi jogi mozgalmak és médiumok tárták fel, és bírálták a legélesebben.
Mindazonáltal: Izraelben nincs törvénybeli különbségtétel palesztin és izraeli között. A Kneszetben van palesztin képviselő. Nem izraeli. Palesztin. Nem egy. Sok. Számarányukban persze még mindig nem megfelelő mértékben. De ezen lehet és kell is majd változtatni.
Mond neked valamit az a név, hogy Mohammad Barakeh?
Nem, miért is mondana. Palesztin származású képviselő a Knesszetben. (Tudod egyáltalán, mi a Knesszet?)
Mondanak neked valamit azok a nevek, hogy Ta'al, Balad, Hadash, Keph? Nem, miért mondanának. Ezek arab pártok a Knesszetben. A Ta'al (Egyesült Arab Lista) egyenesen iszlámista. (Igaz a Hadash [Új] zsidó-arab párt, anticionista, kommunista. Az ő vezetőjük az előbb említett Mohammad Barakeh [vagy Muhammad Barakah]).
Még az etiópiai fekete zsidóknak is van pártjuk: Atid Ekhad: Egy jövő.
Ad5. Kedves Höm. Tudod mit mondtak a zsidóknak negyvenöt előtt? Takarodjatok Palesztinába. Mit mondtak negyvennyolc után? Takarodjatok Palesztinából.
Ez volt az antiszemitizmus színeváltozása. Hova kellene tulajdonképpen takarodniuk a zsidóknak?
Ez az igazi Hömm.
Ti itt hamisitjátok a blogot, azzal, hogy törlitek a nektek nem tetsző hozzászólásokat !
Ezért ujra kirakom a a linket, mert a megismeréshez való jog alapvatő emberi jog !
Talmud:
http://www.freepress-freespeech.com/holhome/ltalmud/talmud.htm aktivista
Hosszú távon (20-30év max) bebukják a zsidók, mert ahogy fokozódik a nemzetközi helyzet(copyright virág et.) nem hiszem, hogy egyszerű és békés megoldása lesz annak, ahogy és amit a szomszédjaikkal tettek(tesznek). A palesztínok pedig egyszerűen túlszaporodják a zsidókat, és 20év múlva, főleg a fiatalabb korosztály kilátástalansága miatt beláthatatlan, hogy mi lesz. (a technológia fejlődik, egyre könyebben elérhető mindenki számára, és csökken a különbség, atombombát meg nem vethetnek be a zsidók, mert azzal saját magukat is taccsra teszik + éghajlatváltozás miatt a víz és a kaja is egyre problémásabb arrafelé, akármennyire is fejlesztik a csepegtető öntözéses mg.-t pl.) Nincs más megoldás, ki kellen békülniük a szomszédjaikkal.
"atombombát meg nem vethetnek be a zsidók, mert azzal saját magukat is taccsra teszik "
Ez naív volt. Már van nekik. Állítólag az egyiknek Végítélet a neve.
Szerinted tényleg csak ennyin múlik? Béküljenek ki? Ez szintén naív. A probléma ennél komplexebb. Ez nem a nem vitted le a szemetet esete.
Hosszú távon (20-30év max) bebukják a zsidók, mert ahogy fokozódik a nemzetközi helyzet(copyright virág et.) nem hiszem, hogy egyszerű és békés megoldása lesz annak, ahogy és amit a szomszédjaikkal tettek(tesznek). A palesztínok pedig egyszerűen túlszaporodják a zsidókat, és 20év múlva, főleg a fiatalabb korosztály kilátástalansága miatt beláthatatlan, hogy mi lesz. (a technológia fejlődik, egyre könyebben elérhető mindenki számára, és csökken a különbség, atombombát meg nem vethetnek be a zsidók, mert azzal saját magukat is taccsra teszik + éghajlatváltozás miatt a víz és a kaja is egyre problémásabb arrafelé, akármennyire is fejlesztik a csepegtető öntözéses mg.-t pl.) Nincs más megoldás, ki kellen békülniük a szomszédjaikkal.
erre gondolsz kkc?
http://www.youtube.com/watch?v=Yf39qkvwOhU
ismert, de akkor sem vethetik be, mert utána nem egy sivatagot kapnának, hanem egy sugárzó sivatagot. Mihez kezdenének vele? Vagy a zsidó állam elitje éppen olyan degenerált lenne mint az itteni?
halál a hulladék blogmotorra!
Hát a bomba nevéből ítélve (kicsit se perverz hogy elnevezzik), ezzel ők is tisztában vannak. :D
namá boccs szélsőközép, de nyilvánvalóan el akartatok valamit tüntetni a kommentek letörlésével, és szeretnétek megtudni, hol vannak még backup-ok róla... de engem nem vertek át!!!
üzenet TOMCATenk:
tomcat vazze! tudod mekkora hőstettet követnél el, és milyen mértékben vinnéd közelebb embertömegek egészét a megoldáshoz, ha holnap azt mondanád: hé! ebben és ebben a dologban tévedtem.
nem mondom meg miben, az lényegtelen, egész biztos tudsz te magad is olyat a korábbi állításaidból, amiben tévedtél; azokról beszélek
frodo!
4-hez hasonlóan én is úgy gondolom, kicsit átestél a ló túloldalára, mikor az izraelieket véded; érthető az izraeliek hozzáállása, mert hiszen valóban 200 millió arabbal vannak körülvéve, akik ha ők nem védekeznének (ellentámadnának, megelőző támadnának stb) úgy ahogy, akkor tolólappal beletolnák őket egyszerűen a tenderbe; de érthető a palesztinok viselkesése is - több mint érthető - hiszen olyan mértékben lehetetlenítik el az életüket, és olyan szinten fejletlenek technikailag, hogy nem tudnak máshogy, csak a civilekre mért terrorcsapásokkal válaszolni: izraelnek van esélye felmérni, hol vannak szélsőséges palesztin csoportok, és ezáltal kevesebb civil áldozatot szedni, a palesztinoknak természetesen esélyük sincs megtudni hol vannak az izraeli hadsereg főmuftiai, meg persze ha tudnák is kitörölhetnék vele, mert katonailag sem képesek elérni
az egyetlen megoldáa ha mindkét oldalon csökken a szélsőségesek befolyása; ennek most kedvezni látszik az, hogy Ariel Sharon kivonta a hadsereget ciszjordániából (aztán bele is halt a félelembe, a saját szélsőségeseiktől, de megtette) és a másik oldalon pedig erősödik a fatah
aztán reméljük a legjobbakat - az izraeliek közül se mindenki rajong a háborúért, nehogy azt higgye valaki
(tender -> -> tenger)
Az baszott nagy gáz lenne ha kommentet töröltünk volna. Ha igaz, akkor qrvára sajnálom, de nem hiszem, hogy cenzúramánia, inkább valami technikai probléma lehet a háttérben.
A fent olvasható egyes számú kommentben világosan leírtuk, hogy tényleges bénázás következtében törlődött az egész szeptember nyolcadikai tartalom. A posztot rekonstruálni tudtuk, a kommenteket nem. Leírtuk továbbá, hogy elnézést kérünk az érintettektől, ezt most megismételjük. Elnézést! A továbbiakban fölmerülő összeesküvés-elméletekkel nem áll szándékunkban foglalkozni.
jólvan szélső, semmi gond :) én is ugyanott hallgattam nemzetbiztonságot, csodálom, hogy nem emlékszel: mindig ott ültem az első sor szélén :)
kedves frodo!
"Ad1. A gyerekeket felnőttek küldik a tűzvonalba. Arra tanítják őket, hogy hősies dolog, ha oda mennek, bátorítják őket, nem fogják vissza őket."
ne haragudj, de ez még mindíg nem válasz arra, hogy miért kell páncélozott autóból ködobáló gyereket fejbe lőni.
"Az ellenőrző pontok. Azokon a helyeken sűrítették meg őket, ahol különösen sok robbantásos merénylet történt."
ha egyszer megbizonyosodott az izraeli ellenőrző katona, hogy nem c4, hanem egy hús vér gyermek amit a hasában tart a palesztín anya akkor igazán tovább engedhetné a korház irányába, nem feltétlenül kellen megvárnia míg elvérzik...
"Izraelben nincs törvénybeli különbségtétel palesztin és izraeli között. A Kneszetben van palesztin képviselő. Nem izraeli. Palesztin. Nem egy. Sok. Számarányukban persze még mindig nem megfelelő mértékben. De ezen lehet és kell is majd változtatni."
nincsen igazából küönbség, csak a plesztínok nem vállalhatnak közhivatalt, nem jogosultak olyan segélyekre, mint a zsidók, és bizonyos területeken még vízből is kevesebb jár nekik pedig elfogadták az izraeli állampolgárságot...
tudok a palesztin pártokról és az ő szélmalomharcukról a knesszetben, aminek csak annyi értelme, hogy elmondhassák, lám lám nálunk demokrácia van...
de azért arra ügyeltek, hogy megfelelő számú palesztín kapjon csak szavazati jogot, mert azért az lakhelyhez kötött, és ugye a megszált területeken, meg a menekült táborokban nem szavaznak...
az hogy nem lehetnek katonák még megértem...
"Hova kellene tulajdonképpen takarodniuk a zsidóknak?"
maradjanak ahol vannak, csak legyenek empatikusabbak, igazságosabbak, egy kicsit megértőbbek, mert el kellen fogadniuk, hogy ugyan a nyugat nekik ítélte azt a földet, de ott éltek emberek, akik azt a magukénak érezték, és nem értik mi történt, csak azt hogy nekik menniük kellett... és egy dolgot ideiglenesen átvehetnének a kereszténységtől... mégpedig a megbocsájtást, mert így sohasem lesz vége, és addig baszakodnak míg az egész "szabad világot" romba döntik.
és hidd el, nekem is sok ismerősöm él kint izraelben, mind a kettő oldalról, és nekem is van rengeteg történetem....
Tomcat túl sokat zsidózik és rendszeresen utalást tesz a miniszterelnök meggyilkolására, persze bújtatottan, mint ahogyan az már jó szokásuk a hasonszőrű hőbörgőknek. Hanem ami érdekes, ez ügyben senki semmit nem lép, vagyis vonjuk le a következtetést: Tomcat beépített ügynök.
A II.VH előtt még megvolt a lehetőség , hogy (2-3 opcionális helyszín volt) máshol hozzák létre az új hazájukat, nem ott ahol már pár 1000éve nem őshonosak. A lehető legtöbb konfliktussal járó helyet választották,(a cionista talmudisták választása volt) és szartak az ott lakókra, csak az ősi állítólagos legendáikra hivatkozva nem voltak hajlandók más területet elfogadni. (most nem lenne ennyi szar a közel-keleten,és lehetne pl. Afrikában egy zsidó mintaállam)
Hűha, úgy látom, hogy itt komoly világnézeti problémák vannak. Tapasztaltam, hogyha valaki valamilyen szinten izraeli (zsidó) kötődésű, akkor általában - szinte mindig - beszopja az izraeli propaganda minden szavát. Aki meg valamennyire is ellenük van az meg az összes palesztint kizárólag szerencsétlen, elnyomott, kifosztott, jóságos embernek képes látni.
1. Azért azt már senki se gondolja komolyan, hogy van olyan nép a földön, ahol felnőttek, apák, anyák, gyerekek kivétel nélküli kedvenc időtöltése, hogy magukat robbantgassák fel, meg azért piszkálják az izraeli hadsereget, hogy az utána az egész családjukat kiírthassa. Ezt a balfék gondolkodást néhány zsidó ismerősöm is jól magáévá tette (néhány zs ismerősöm van, nem azok közül néhány). Tőlük is ilyeneket hallottam mint frodotól, hogy a "terroristák" direkt a sűrűn lakott helyeken, toronyházakban ütnek tanyát, meg oda helyeznek katonai támaszpontokat, hogy vagy ne merjék őket megtámadni az izraeliek - emberiségből - vagy, hogy azután sírhassanak-ríhassanak a kamerák előtt. Azt gondolom már régen észrevették, hogy az izraeli hadseregnek nem okoz morális problémát a civil palesztin lakosság szarrálövése, ezért az első kihúzható. A második magyarázat feltételezi azt, hogy minden palesztin idióta és örömüket lelik népük, családjuk legyilkolt tagjainak látványában. Nem kétlem, biztosan van közöttük ilyen, de hogy szinte az egész népre ezt ráfogni.
Ha engem is ilyen körülmények közé kényszerítenének akkor én is "terrorista" vagy nézőponttól függően "szabadságharcos" lennék.
2.Másrészt az is biztos, hogy a zsidók között is sokan vannak akik masszívan elitélik ezeket a katonai cselekményeket. Még akkor is ha rá lehet sütni, hogy Izraelnek a saját védelméhez sokkal keményebb eszközökhöz kell nyúlnia, mit egy "normális" országnak. Ezt a történelem folyamán már megtanulták, hogy így kell csinálniuk, ha meg akarnak maradni. Ez sajnos egy meglehetősen szar állapot, amely szvsz nem lesz sokáig tartható.
Tudom, hogy nem erről szól ez a topic, csak annyit akartam mondani, hogy nem szabadna úgy nézni a dolgokat, hogy a zsidók mind háborús bűnösök a palesztinok meg mind terroristák.
Ezzel az a gong bokor, hogy ez majdnem olyan, mintha a magyarok berohannának Svájcba (1-2millióan) ,hogy itt voltunk annak idején, ez az őshazánk, a svájciakat ki kell szorítani, mert bitorolják a szent őshazánk földjét. Tell Vilmos pedig szeparatista terrorista alkaloida. (mennyivel lenne rosszabb egy Afrikai zsidó mintaállam, és béke a közel-keleten?)
namost itt a nagyhelyzet ugye az, hogy mi is egy ugyanolyan bolyongó nép voltunk, mint a zsidók, csak mi 1100 évvel ezelőtt írtottuk ki azt a népet, amelyiknek a helyére ide beköltöztünk - ennek ez a rendje, ezt a történelemben eddig még minden nép így csinálta, az a nagy büdös helyzet; zsidók csak kissé elkéstek vele, és már egy olyan világban csinálták, ahol inhumánus volt tövestül kiírtani azt a népet, amelynek a helyére költöztek (mi magyarok még nem szaroztunk ilyesmivel 1100 évvel ezelőtt...)
#24 #25 e két utolsó hozzászólás jól jellemzi mondanivalóm lényegét. Nincs egzakt szabály arra, hogy honnantól "őslakos" valaki, vagy honnan "megszálló". Néhány száz - ezer - évvel ezelőtt itt Európában is jöttek mentek a népek, míg végül "sikerült" letelepedniük és (viszonylag) végső helyüket elfoglalni. Ennek azonban az volt az ára, hogy sok nép beolvadt másba vagy kipusztult teljesen. Erre mondhatnánk, hogy X száz, vagy ezer év már meghatározó, de ha kicsit távolabb tekintünk, mondjuk Amerikába, akkor ott is hasonló dolgok zajlottak, csak sokkal később. Kb. a 16-17. században indultak innen európából nagyobb tömegben bevándorlók, akkor még csak mint új hazát keresők és nem mint honfoglalók. Aztán valamikor a 19. század közepére sikerült is a fehér embernek az ottani őslakos indiánokat teljesen kiírtani, vagy legalábbis teljesen ellehetetleníteni. Ez pedig nem több száz éve volt, hanem úgy max. 150. Ennek ellenére senki sem tekint úgy a mostani amerikaiakra (főleg USA) mint rohadt megszállókra. Az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy az indiánok egymást is előszeretettel irották, és csak egy véletlennek köszönhető, hogy őket egy nagyobb "népirtó képességgel" rendelkező faj, az európai fehér ember pusztította majdnem ki és nem az indiánok egymást. Ezt fel lehet fogni egyfajta evolúciós lépésnek is, a gyöngébbnek pusztulnia kell. Ezt most teljesen tárgyilagosan mondom, mindenféle fehér fensőbbrendűségi érzés nélkül. Azt azonban nem szabad sohasem kifelejteni ebből az egyenletből, hogy mi elvileg EMBEREK vagyunk, ezért valamiféle humánus érzésnek kellene belénk szorulnia.
A zsidók visszamentek Izraelbe mert megtehették és ott is maradtak, mert van hozzá elég erejük (nem utolsó sorban azért mert az USA - illetve az ottani zsidó lobbi - keményen segíti őket). Semmi máson nem múlik. Onnan elmenni már nem nagyon fognak, ebbe bele kell törődni az ott lakó palesztinoknak meg a többi környékbeli muzulmán országnak is. A baj az, hogy megegyezni csak akkor tudnának, ha legalább valamelyikük képes lenne visszavenni az arcából. Ezzel viszont az a probléma, hogy mindkettő arra gondolhat - és jogosan - hogyha ő viszakozik először, akkor azt a másik a gyengeség jelének vélheti, vagy bárminek, de ezzel vissza fog élni ahelyett, hogy az is visszavenne inkább. A másik nagy probléma a víz, amelyre Izrael elég keményen rátette a kezét. Könnyen ugatnak, hogy micsoda virágzó gazdaságokat hoztak létre a sivatagban, csak arró nem nagyon esik szó, hogy ezt annak az árán tették, hogy az ott addig viszonylag normálisan élő más népek elől teljesen elveszi a vizet (lásd Jordá folyó pl.)
Amennyiben nem sikerül minél előbb valahogyan kibékülniük egymással, akkor marad ugyanez a helyzet: Izrael (meg az USA) irtani fogja a nem zsidó lakosságot a hadseregével, újabb területeket fog elfoglalni, amire válaszul a környékbeli arab (palesztin) lakosság az eddig is alkalmazott gerilla - terrorista - taktikát fogja használni. Az meg hogy a palesztin "terroristák" "ártatlan" civileket gyilkolnak a bombáikkal nem véletlen, mivel az izraeli regulári haderőt megtámadni az ő fegyvereikkel meglehetősen nehézkes lenne (illetve csinálják, de kevés sikerrel).
Border!
Melyik népet irtották ki eleink? Megsúgom: semelyiket. A magyar mindig befogadó volt, gondold végig: kunok, jászok, besenyők, palócok, ruszinok mai napig számon tartják eredetüket, miközben tökéletesen asszimilálódtak. A zsidók egy része csupán amelyik képtelen erre. Ma ezek tömörülnek egy párt köré, amelyik jelenleg a parlamenti küszöb alatt van, mégis átviszik akaratukat az MSZP assziszitálásával a parlamentben.
Egyesek szerint - joggal - ezeknek a mentalitása a talmudot idézi. A talmud kizárólagosan a zsidósághoz köthető. Namost ezek miden további nélkül magyaroznak (fűzfapoétáznak). Megtehetik? Szólásszabadság van? Na ja. Csak nekik.
Tomcattel kapcsolatban: Minden megtörténhet, lehet, hogy ügynök. A szélsőközép mint írja fentebb az összeesküvés elméletekkel nem óhajt foglalkozni. Úgy látszik csak akkor, ha egy olyan nemzeti érzelmű emberről van szó akinek a szavára sokan adnak. Az ilyet le kell járatni. Na ki az ügynök? Az olvasóra bízom a döntést...
UI.: Szánalmasak mondanálak titeket, ha nem tudnám mekkora gennyek vagytok.
Az átlag zsidó Grün ugyanolyan hülye mint az átlag akárki, és ugyanúgy meg is fogja szívni mint akárki, mert a degenerált elitben ugyan vannak zsidók (népességhez viszonyítva túl sok is) de ha gáz van leszarják az átlagembert, ugyanúgy mint a elit a többit. Hiú remény nekik azt hinni, hogy majd azért, mert ő is zsidó, ez csak most van , amikor felhasználhatják őket az antiszemita kártyához.
bakter úr:
"Ma ezek tömörülnek egy párt köré, amelyik jelenleg a parlamenti küszöb alatt van, mégis átviszik akaratukat az MSZP assziszitálásával a parlamentben."
1. tippelek: szdsz?
2. 2010-ben lesznek a parlamenti választások.
3. most épp az egészségügyi reform kapcsán NEM viszik át az akaratukat :))) csak szájuk jár, meg fenyegetőznek, szart se csináltak.
Igen, nem szüntették meg az OPNI-t, nincsenek kórház összevonások, nem vezették be a volumen korlátot sem stb. Hm...
az nem reform b+
szerintem sem, ők hívják annak
Az antiszemita kártya kijátszása miatt kellene minél több átlagzsidó a gárdába, meg mindenféle polgári ellenállási mozgalomba, tüntetések első sorába, lehetőleg tudatva a rendőrökkel, hogy ők ZSIDÓK, de elsősorban MAGYAROK. Erre mit lépne a patkány sunyi degenerált kollaboráns elit????
ki lett törölve a kommentem? de miért?
oh, bocsánat a figyelmetlenségemért, már olvastam az 1.es hozzászólást! :-)
"ZSIDÓK, de elsősorban MAGYAROK"
Tessék???
"Tomcat valójában a Moszad fizetett ügynöke"
Ilyen igazságokra meg miért ilyen baloldali andergrand helyeken bukkanok, ""nemzeti"" médium még miért nem mondta ki ezt az alapvető dolgot?
hát igen tomcat és a vér és becsület is komcsi irányitású... magyargárda meghivásos alapon müködik abban lehet bizni. de nem az a megoldás... és http://suttogo.hu t is olvasatok és beszéjetek sutogó bácsival is.
Túlspilázzátok. Csapjátok fel a Wikipédiát a "Skizofrén-Paranoid" kifejezésnél. Lustábbak kedvéért idemásolom tömören a lényeget:
"A skizofrénia (schizophrenia), vagy hasadásos elmezavar egy kóros állapotra, a gondolatok, érzések és cselekedetek közötti összhang felbomlására utal.
Gyakori az asszociációk felbomlása, az önmagukban értelmes, de összefüggésükben értelmetlen szavak használata. Sokszor jelentkeznek vonatkoztatási és üldöztetési téveszmék, észlelési és koncentrációs zavarok, (elsősorban akusztikus) hallucinációk, bizarr motoros aktivitások. Az érzelmi eltompulás mögött belső nyugtalanság feszül, amely olykor dührohamok formájában tör a felszínre.
Doxazmák (téveszmék): olyan megingathatatlan téves gondolatok vagy hit, ami nem magyarázható a kulturális környezeti hatásokkal. Esetenként idővel egyre jobban kidolgozottá válhatnak, és téveszmerendszerek jöhetnek létre. Tipikus téveszmék: perzekutoros; vonatkoztatásos; grandiózus; bűnösségi; hipochondriás; nihilisztikus; religiózus; miszidentifikáció; féltékenységi; szexuális/amorózus; diszmorfofóbia; befolyásoltság-érzés (a szabad cselekvés érzésének elvesztése); gondolatelvonás, gondolatbeültetés, gondolatsugárzás, a saját gondolatok elidegenedése (a személy külsőnek érzi azokat). Attól függően, hogy a hangulat befolyásolja-e a doxazmák tartalmát, megkülönböztetünk holotím és heterotím doxazmákat. Utóbbinál a téveszmék és a hallucinációk nincsenek összefüggésben az aktuális érzelmi állapottal, és ebben az esetben a viselkedés is nagyon ellentmondásos lehet.
Paranoid: vonatkoztatásos, üldöztetéses, nagyzásos téveszmék, gyakran hallucinációk (általában akusztikus) kísérik. Gyakori a düh, szorongás, zárkózottság. Általában 30 éves kor urán kezdődik, így az érettebb személyiségstruktúra következtében a szociális és érzelmi válaszkészség jobban megmarad."
Aki többet szeretne tudni a kórképről, csapja fel a wikipédiát. Remélem mindenki számára világos, hogy orvosi definíció szerint itt egy beteg emberről van szó, és ebben a kontextusban minden múlt- és jelenbéli cselekedete némiképpen más és érthetőbb kontextusba kerül. Ez nem zárja ki, hogy intelligens. De erőteljesen skizofrén-paranoid tüneteket produkál.
A szövegben nem lehet HTML-t használni, a linkeket pedig automatikusan aláhúzzuk. Az email cím megadása kötelezo, de az oldalon nem jelenik meg. Ha van freeblogos felhasználóneved, itt bejelentkezhetsz!!